Pölöskei Harcsafogó Verseny 2013!

Tisztelt Olvasók!

2013. április 12 és 14 között immár 4. alkalommal került lebonyolításra a Pölöskei Öregtó harcsafogó versenye. A megmérettetésre 24 csapat érkezett. A verseny ebben az évben nemzetközivé is vált, hiszen Szlovákiából és Ausztriából is érkeztek csapatok.

A verseny megnyitása előtt a csapatokat finom pörkölt fogadta, melyet immár hagyományosan Tóth Péter tagtársunk készített. Az ebéd után a csapatok kiválasztották a helyeiket és megkezdték a beköltözést.
Ebben az évben a tó északi felén lévő horgászhelyekre volt a legtöbb jelentkező, mondhatni ott sűrűsödött a mezőny. Köszönhető talán annak, hogy a tavalyi év nyertes csapata az előző évben innen indult. 

A helyfoglalás után került sor a megnyitóra ahol rövid köszöntő és a verseny szabályok ismertetése után minden csapat átvehette a társaság által elkészíttetett, a verseny emlékére hímeztetett ingeket valamint a szponzoraink ajándékát. A Bock Pincészet Villány felajánlásaként egy palack Porto Gézát és a hozzá tartozó dugóhúzót valamint az Energo Fish Kft. logójával ellátott sapkát.

Koós Ferenc a verseny védnöke optimistán biztatta a csapatokat és jelezte ennél jobb időben nem is lehetne a verseny!

A hangulat kifejezetten jó volt bár az idő egyre romlott. A víz hőmérséklete ugyan meghaladta a 10 celsius fokot, de az északi szél egyre erősödött és az eső is eleredt. Néhány csapat már a tavon töltötte a nulladik napot is ennek megfelelően Őket a másnaposság is gyötörte az időjárás viszontagságai mellett.

A verseny elkezdődött és vártuk a telefont az első harcsa kifogásáról. Nem kellett azonban sokat várnunk és 19 óra 15 perckor a Balfék Fishing Team csapat tagjai jelentkeztek, hogy a stégjükről nadállyal a szemben lévő bokor sor tövéből sikerült kifogniuk az első harcsát. Az első hal 3,1 kg tömegű volt és ezzel a csapat megnyerte a Villányi Dolium Pincészet Kft által felajánlott egy karton bort.

Egy óra múlva két telefon is érkezett harcsa fogásról, de a különdíj már gazdára talált! Az időjárási körülmények egyre csak romlottak, de a telefonok alapján elindultak táplálkozni a harcsák! Bevált a védnök előrejelzése. Közben a Helyi Erők csapata, akik a saját helyükről a tó középső részén pecáztak szép csendben, de szorgalmasan éjfél előtt már a harmadik harcsájukat szákolták meg. Két 10 kilós példány mellé egy három kilót meghaladóval az élre ugrottak!

Hamarosan kaptuk a hírt, hogy a Szarvasi Harcsavadászok csapata egy méretes példányt zsákmányolt egy kárásszal. A reggeli mérlegelés adatai szerint a hal tömege 38,5 kg volt.

Nem sokkal később a Szarvasiak szomszédságában lévő középső szigeten lévő Rácvárosi horgászbolt csapata jelentkezett egy dévérkeszeget megkívánó szintén termetes harcsával. A reggeli mérlegelés adatai szerint a hal tömege 47,5 kg volt.

Talán idén is beválik a tó Északi részére húzódó csapatok taktikája és ebben az évben is innen kerül ki a győztes?
Érkeztek a hírek nagy kapásokról és szakításokról is. Természetesen most is akadt néhány csapat, ahol nem a teljesítmény kényszer dominált inkább a jó hangulat és a barátság került előtérbe.
Reggelig még esett néhány harcsa, de igazán nagy példány már nem akadt horogra. Az idő kitisztult és a csapatok a közös reggeli során megbeszélték az első éjszaka tapasztalatait.

Azt hittük ebédig nem történik semmi, de erre a Pölöskei Ördögök csapata rácáfolt és a hal nélküli éjszaka után 14 órakor kiemeltek egy 18,7 kg tömegű példányt a tó déli feléről. Annyira felbuzdultak, hogy már ebédelni sem jöttek. És meg lett az eredménye! Amellett, hogy a csülkös babos káposzta és a pite nem terhelte meg a gyomrukat, 17 óra után „lemerültek” még egy 44,5 kg tömegű példányért. A szó szoros értelmében kellett merülniük, hiszen ez a példány az „úszó sziget” alá menekült be az őt fárasztó horgászok elől. Ezzel a fogással máris az élre ugrottak!

És következett a második egyben utolsó éjszaka. Ekkor került horogra a verseny legnagyobb hala. A Boszi Waller Team csapata szintén a tó déli részén lévő szigetről a felszín közelében felkínált kárásszal bírt kapásra egy 49,5 kg tömegű példányt. Ez a hal hozta meg számukra a legnagyobb halért járó Bock Pincészet különdíját.

Időközben az „első bálozó” (először versenyző) Rácvárosi horgászbolt II. csapata is fogott egy 23,2 kg tömegű példányt. Talán ha az első éjszaka jobban koncentrálnak már több haluk lehetett volna.

A versenyünkön először részt vevő Szlovákiából érkező Catfish Killer Team is feliratkozott a fogási listára 2 db harcsával. A pölöskei Ördögök közben egy újabb közel 10 kilós példányt fogtak.

Reggelre mindenki kellemesen elfáradva, de élményekkel gazdagon érkezett a közös reggelihez. A finom sült házi kolbász és hurka közben jóízűen beszélgettek a verseny tapasztalatairól. A „betliző” csapatok sem szomorkodtak.

Már csak az eredményhirdetés és a díjkiosztó maradt hátra. Az első 10 csapat kapott díjat a három különdíj mellett.

Ime a helyezések:

  1. Pölöskei Ördögök - Maitz Krisztián és Kolarich Ernő
  2. Boszi Waller Team – Boros Norbert és Szász András
  3. Rácvárosi horgászbolt – Péter Krisztián és Balázs Attila
  4. Szarvasi harcsavadászok – Pauló Zsolt és
  5. Helyi Erők – Tóth András és Makasics Tivadar
  6. Rácvárosi horgászbolt II. – dr Szalontai Dániel és Máté Szabolcs
  7. Balfék Fishing Team – Szopka Zoltán és Jandli Krisztián
  8. Kis-Peidl Team – Kis Andor és Peidl János
  9. Catfish Killer Team – Kristofóri József és Drahos Schwarc
  10. Ibiza Fishing Team – Medvéssy Lajos és Závár György

Az eredményhirdetés és fényképezés után a teríték természetesen visszaengedésre került a tóba! Ezúton is szeretnék köszönetet mondani valamennyi segítőnknek és támogatónknak valamint a versenyen résztvevőknek! Jövőre, veletek, ugyanitt! De ha az túl távol van égész évben várunk minden kedves horgászni vágyó vendéget.

Reményeim szerint a versenyről és a tóról készült film is hamarosan elkészül és jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást nyújt majd mindannyiunk számára.

kcs