Egy Pölöske-i Kaland!

Ezen horgászat, még tavaly nyáron történt, de mivel sikerült néhány szebb pontyot szákba terelnem, gondoltam, megosztom veletek mi is történt ezen a számomra felejthetetlen hétvégén.

Csütörtökön hétköznapi dolgaim végeztével indultam kedvenc halaim, a pontyok kergetésére. Délután 7 órára értem a tározóhoz, gyors pakolás a csónakba kis eszmecsere Gyulabával a tó gondnokával és már indultam is a kiszemelt horgászhelyem felé. Szép napos, nagyon meleg idő volt, nem is kapkodtam a táborépítéssel, mert úgy gondoltam, sötétedés előtt nem nagyon fognak táplálkozni a halak.

A tározó közel található a lakhelyemhez ezért hétfőn már vízen voltam a kiszemelt helyeket etetni halmozgásokat figyelni. Két etetést alakítottam ki, melyeket a hét minden napján etettem, egyiket főként főtt magvakkal (kukorica, tigrismogyoró) és némi bojlival míg másikat pellettel és bojlival. Mindkét etetésre a már számomra nagyon sokat bizonyított The Source bojli került, viszont etetés előtt úgy fél órával liquiddel meglocsoltam a golyókat!

Az este elég lassan telt, egyedül voltam és így nehezebb kitölteni a kapástalan időszakokat. Főtt magvakkal etetett helyemen elég intenzív mozgást véltem felfedezni, ezért ide tett végszerelékemre lebegtetett kukoricát helyeztem, bízva abban, hogy az etetésen vehemensen mozgó és táplálkozó halak, amúrok. Ponty mozgásra utaló jeleket, egyenlőre nem láttam, ezért döntöttem a kukorica csali mellett.

Első kapásig fél 11-ig kellett várnom, mely az előbb említett boton jelentkezett. Ejtős kapás volt, bevágás után egy ideig még megvolt ellenfelem, de úgy 20 m után lemaradt. Amúrnak könyveltem el a dolgot, majd újrahúztam a szereléket és eltettem magam másnapra. Fél 2-kor ismét kapás jelentkezett ezen a boton, de ezt már sikerült elkapnom, az eredmény egy 7 kg-os amúr volt.

Ezt követően kicsit kint maradtam megfigyelni, hogy az előző fogás és a bot újrahúzása okozta zajtól az amúrok nem álltak-e odébb. Gyanúm beigazolódni látszott, mert egy órát kint maradtam még, de se egy kapás de még csak beleúszás sem és az azelőtt megfigyelt mozgások sem voltak láthatók a helyen.

Nem is tétlenkedtem sokáig gyorsan bementem és bojlit tettem, ezen bot horga alá is, majd nyugovóra tértem sátramban. Sokáig nem kellett pihennem, mert kisebb pontyok találták meg az etetésem és kapásaik rövid időnként kifuttatott a rejtekhelyemről. Másnap délig sikerült öt pontyot fognom 3-7 kg közöttieket.

Délután megérkezett Kami barátom, hogy Ő is üldözőbe vegye uszonyos barátainkat. Megérkezését követően erős északi, észak-nyugati szél kerekedett mely elég kellemetlen hullámokat korbácsolt és kissé átmozgatta előttünk a vizet. A szél elálltával etettünk, majd behúztuk a végszerelékeket. Viszonylag sok kapásom volt előző éjszaka és a reggeli órákban, de a halak súlya nem úgy alakult, ahogy én azt szerettem volna, úgyhogy mindkét bójámhoz csak pelletet és bojlit etettem kicsit nagyobb mennyiségben mind előtte este (kb.3 kg bojli és pellet vegyesen/ bot) bízva a nagyobb halak jelentkezésében.

Délután erős szél mozgatta előttünk a vizet, a képeken jól látszik Pölöske, horgászt és felszerelést próbáló pálya!

Én egyik végszerelékemre két szem Source bojlit míg másikra Source hóembert csaliztam, barátom pedig kedvencét Squid & Octopusos bojlit csalizott mindkét botjára 2-2 szemet és Ő a helyeit is ezzel etette. Első kapásunk barátom botján jelentkezett 11óra 10 perckor. Szép kihúzós kapás volt, fárasztás közben a botra tekintve egyből gondoltam, hogy szép hallal lesz dolgunk szépen dolgozott a pálca.

Gyorsan csónakba ugrottunk és indultunk a hal irányába. Odaérve látszott nyugodt mélyben történő mozgásán, hogy nagyobb hal a tegnap fogottaknál. Barátomnak kb.10 perces fárasztása végén sikerült egy gyönyörű 11 kg-os tőpontyot szákolnom. Zsákba tétel után gratuláltam Kaminak, majd újrahúztuk a szereléket.

Nem sokkal később épp az előző fárasztásról beszélgettünk, mikor az én balos botomon erős kihúzós kapással jelentkezett a következő aranyhasú. Kontaktusfelvétel után azonnal éreztem jó hallal lesz dolgom, nem is tétlenkedtünk sokat, gyorsan csónakba pattantunk és kezdődhetett egy kemény fárasztás. A fárasztás elején már talált magának egy bokrot, de innen sikerült kiszabadítani a zsinórt, mert, hogy csak ezt fűzte le szerencsémre a hal. Kicsit nyíltabb részhez érve próbáltam ellenfelemet a vízfelszínre kényszeríteni, de megdolgoztatott rendesen, mert Ő csak a bokrok irányába szeretett volna menni.

Elvoltunk még itt egymással 10-15 percet, majd elterült a vízfelszínen a gyönyörű hibátlan tőponty. Barátom nem is sokat tétlenkedett megmerítette, majd matracra fektette a legyőzött harcost. Kiérve gyors mérlegelésnek vetettük alá, eredmény: egy gyönyörű 14 kg-os tőponty, melyet 2 szem 20 mm-es bojlival sikerült kapásra ingerelni. Gyönyörű hal volt, sehol egy sérülés, sehol egy horog ütötte seb.

A bot újrainstallálása után úgy döntöttünk visszahúzódunk sátrunkba és eltesszük magunkat másnapra. Nem kellett sokáig a sátorban pihennünk, egy óra elteltével ismét barátom szerelékét kezdte húzni egy potyka. Sátorból ki, majd bevágás és szép komótosan elindult ellenfelünk a bokor elől. Fárasztás 10 percig tartott partról és végén sikerült ismét szép tőpontyot szákolnom barátomnak, súlya 10 kg volt kereken.

Mérlegelés, zsákbatétel és további dolgaink elvégzése után már nagy nyugodtsággal mentünk aludni, hiszen három gyönyörű 10 kg feletti ponty várta a reggeli fényképezést. Ezután „sajnos” ismét megjelentek etetéseinken a kisebb pontyok, melyekből fogtunk még ötöt másnap estig, 2 és 5 kg közöttieket.

Napközben csodálatos idő volt, de este ismét megjött az előtte napi vihar, csak most az erős szél mellé egy kis esőt is hozott magával. Szerencsére az összes szereléket újrahúztam még a vihar előtt és az etetést is megoldottam, így a sátorból tudtuk várni a kapásokat és az eső végeztét. Annyit változtattam azonban, hogy hóemberrel csalizott botomon nem volt kapás előző este, ezért ennek horga alá két szem Fresh Fish bojlit csaliztam, és etetésnél is dobtam az etetésre pár szemet, bízva az új íz sikerében. Az etetés előző napi stratégiáját követte most is sok bojli, sok pellet semmi mag.

Este 10 órakor elemi erejű kapásra kellett kifutnunk, mely az én 2 db Fresh Fish bojlival csalizott botomon jelentkezett. Úgy vitte a nyeletőféket, mintha motorcsónak húzta volna, nagyon jó erőben volt a hal, forgatott bennünket rendesen a csónakkal, akadót is talált magának, mint előző napi barátom, de szerencsére ebből gyorsan kijött. A küzdelem kb. 15 percig tartott melynek végén 15 kg-os tükörpontyot szákolnunk. Nagyon örültem a fogásnak, jó küzdelem volt.

Látszik a halon milyen vízben él, régi sérülések borították a testét, amik az idő múlásával mára már begyógyultak.

Nem sokkal később ismét nekem volt kapásom, de most a másik boton. A kapás igen nagy erejű volt gyorsan csónakba is pattantunk, hogy onnan tudjam folytatni a fárasztást. A fárasztás kb. 20 percig tartott és minden trükköt bevetett a hal, amit a pölökei víz alatti erdőkben lakó öregpontyok be szoktak vetni szabadulásuk érdekében.

Az 0,57 mm-es előtétzsinór és 0,40 mm-es főzsinór a 25 lb-s előke, már-már megadásra késztette a tó öreg lakóját, és az elterült a vízfelszínen, de méretéhez és vadságához hűen még egy utolsó kirohanásba kezdett. Ekkor az addig magabiztos horgász, keze lába remegni kezdett, ugyanis, a pici horog kipattant a hal szájából és az egy farok csapással jelezte, majd legközelebb talán sikerül elkapnod, de ez most nem jött össze!!!

A csudába, kiálthattam a levegőbe, mérgembe a történtek után. Minden okom megvolt rá ugyanis egy nagyon szép tőponty volt, Ő is bőven betöltötte már a 10 kg-t, de sajnos, mindent sikerült tökéletesen véghezvinnünk, de a végén mégis sikerült lelépnie! Nem örültem a dolognak, de néha nekik is kell győzniük gondoltam, már miután lenyugodtam, a kapás és halvesztés okozta izgalmaktól.

Ezt követően előkét cseréltem, majd újrahúztam a szereléket. Reggelig nem volt több kapásunk, de mivel nem siettünk haza, még újrahúztuk a szerelékeket bízva a napközben előforduló pontyok kapásában. Szép napos idő volt a szél sem fújt különösebb erővel ezért gyorsan repült a szabadban töltött idő, és hamarosan elérkezett a horgászatok legrosszabb része a pakolás!

Mindent összegezve egy nagyon jó kis horgászatot zártunk, ha minden összejön, és hasonlóan enyhe telünk lesz, mint a tavalyi évben, akkor hamarosan visszatérünk erre a nagypontyokban gazdag vadregényes vízre, Pölöskére!

Baráti üdvözlettel: Szili Gábor