Pölöske ívás előtt!

Pölöske ívás előtt!Április 26.-án kedden délután érkeztünk Karacsi Zoli barátommal a Pölöskei tóhoz. A tó keleti oldalán kaptunk helyet az egyik ügyvezető jóvoltából (amit ezúton is köszönünk). Három gyönyörű stég várt minket kétfős faházaival együtt, ezért a sátorállítással nem kellett bajlódnunk. Hamar végeztünk a bepakolással, botok, rodpod összeszerelésével. Kezdődhetett az előttünk lévő vízterület feltérképezése. Aki járt már a Pölöskei tavon az tudja, miről van szó.

Én első este nem bonyolítottam túl a dolgot, a legközelebbi bokorsor előtti kemény placcot horgásztam meg. Megúsztam az éjszakát kapás nélkül, de legalább tudtam segíteni Zolinak az első öt kapásánál. Itt jegyezném meg, ezen a vízen a társ a siker egyik kulcsa. Zoli az egyik szereléket betette a kb. 100 méterre lévő erdő közepén levő tisztásba, a másik nyílt vízre került egy nád nyiladék elé. Reggelig két 11-es, és három 6-os pontyot sikerült szákba terelni.

Másnap egyedül maradtam, tehát volt időm tuti helyet keresni. Találtam is szemben a stéggel egy hosszában futó bokorsort, aminek mindkét oldalán törés volt, kemény ajzat, kicsi lágy hordalékkal. Ezt az árkot és oldalát horgásztam egész héten 100-tól 170 méterig. Behúzás után pár órán belül meg is jött az első halam, de a nagy szélben, egyedül nem sikerült megszákolnom. A második viszont meg lett, egy 11.5 kilós töves személyében. Szerda este hétkor, megjött Zoli és a „Gyulák Carp Team” Putz Gyula és Kovács Gyuszi. Barátaink is bepakoltak stégjeikre, és elrendezték dolgaikat. Gyula szokásához híven, amint lehetett csónakba pattant, és indult helykeresésre. Talált is egy jó törést közelben, bokorsorral. Négy 10 feletti, köztük egy 17.5 kilós tükörponty igazolja a jó választást.

 

Gyuszi egy napot eltöltött jó hangulatban, stressz mentesen, és csak ezután kezdett el komolyan horgászni. Meg is lett az eredménye. Saját készítésű bojlijával sikerült egy 16 kilós, és egy 18 kilós gyönyörű Tőpontyot matracra fektetnie.

Én a hosszanti árkot három helyen horgásztam felváltva, tehát egy etetés mindig pihent. Egy napos szünet után ráhúztam a szereléket legtávolabbi helyre. Pár órán belül megajándékozott egy csodaszép 17.5 kilós tükrössel.

Zoli többször váltott helyet, és valószínű ezért, darabra ő lett a legeredményesebb a maga 18 halával, köztük 14 és 15 kilóssal.

Érdekesség az a másfeles harcsa, amit Zoli fogott egy kapástalan nap után, gyomrában kitapintható két darab bojlival. Vajon mennyit ehet egy húszkilós?

Vasárnapig összesen fogtunk 37 darab halat 47 kapásból. Ebből öt volt 15+-os, 11 darab volt 10+-os, és a többi is öt kiló feletti, egy kivétellel. A halak kivétel nélkül csodaszépek, és egészségesek, óriási szájjal és úszókkal.

Legtöbb kapás egyértelműen S-carp bojlira volt (Worm, Spicy Fish, Crustacean), de Gyuszi és Zoli fogott mással is. Gondolom, a jó szereléken, és csalin kívül, az időjárás és a hely a szerencsével karöltve hozta ezt a jó eredményt! Remélem lesz még lehetőségünk itt is együtt horgászni.

Klein István