PÖLÖSKEI ÖREGTÓ KFT.
HORGÁSZATI SZABÁLYZATA 2010.
A PÖLÖSKEI ÖREGTÓ nonprofit Kft, mint a Szévízpataki Tőzeggödör (Pölöske 080/7 hrsz) halászatra jogosultja, engedélyezi a horgászatot azon horgászok számára, akik érvényes állami horgászjeggyel és a társaság által kiadott érvényes engedéllyel rendelkeznek.
A szabályzat célja:
A helyi adottságok és sajátosságok figyelembevételével szabályozza mindazon feltételeket, melyeket a hatályos jogszabályok a halászati jog jogosultjának hatáskörébe utalnak.
A szabályzat hatálya:
E rendelkezések hatálya kiterjed a társaság területén horgászati tevékenységet folytató valamennyi személyre és 2010. 07. 01-.-től, a visszavonásig érvényes.
Az országos horgászrendtől eltérő szabályok
A Kft tagjai és a vendéghorgászok a társaság által kiadott engedéllyel, valamint érvényes állami horgászjeggyel horgászhatnak.
A 14 éven aluli, érvényes állami jeggyel rendelkező gyermek, szülői felügyelettel, egy úszós készséggel a szülő fogási naplójának terhére horgászhat.
Horgászati tilalmak:
Egész éven át tilos kifogni az alábbi fajokat: széleskárász, viza, vágótok, sőregtok, szintok (sima tok), pénzes pér, dunai galóca, leánykoncér, lápipóc, vaskos csabak, fürge cselle, kurta baing, sujtásos küsz, állas küsz, petényi márna, halványfoltú küllő, homoki küllő, fenékjáró küllő kövi csík, réti csík, vágó csík, kőfúró csík, törpe csík selymes durbincs, széles durbincs, magyar bocó, német bucó, botos kölönte, cifra kölönte, dunai ingola, tiszai(erdélyi) ingola, dunai nagyhering, szivárványos ökle, tarka géb, kövi rák, és az összes békafaj.
A csukának, süllőnek, balinnak tilos a horgászata március 1.-től, április 30.-ig. Márnát és 80 cm alatti harcsát május 2.-tól június 01.-ig tilos kifogni. A meghatározott tilalmi idők a tilalom kezdeteként megjelölt nap 0. órájától kezdődnek és a befejező határnap 24. órájával fejeződnek be.
A tilalmi idők és méretkorlátozások a fogási naplón részletesen feltüntetésre kerülnek.
Méretkorlátozások:
Legkisebb elvihető méret: amurból 40 cm; balinból 40 cm; compóból 25 cm; csukából 40 cm, süllőből 35 cm; pontyból 35 cm, harcsából 50 cm.
A haltest hossza alatt az orrcsúcstól a farok úszó tövéig mért távolságot kell érteni.
Az 6 kg-nál nagyobb ponty nem tartható meg, kifogása után azt haladéktalanul vissza kell engedni a vízbe.
Napi mennyiségi korlátozások:
A társaság tagjai a méretkorlátozások alá eső halakból fajonként naponta 3 db-ot, összesen 5 db-ot foghatnak, kivétel süllőből és compóból naponta maximum két-két darab, egyéb halból 10 kg fogható. 5 db-ig ennek szem előtt tartásával bármilyen fajú mérettel védett hal fogható. Pl. 3 pontyhoz 2 süllő, vagy 3 balinhoz 2 csuka, stb..
Éves mennyiségi korlátozások:
A társaság tagjai évente, a méretkorlátozás alá eső békés halakból 160 kilogrammot, süllőből, balinból, csukából összesen 60 darabot vihetnek el. A mennyiségi kvóták kimerítése után, új éves területi engedélyt lehet váltani.
Az "egyéb" gyűjtőszó a méretkorlátozás alá nem eső halfajokra vonatkozik, így busára, a keszegfélékre, ezüstkárászra, stb.. Amíg a zsákmány az e csoportba tartozó halakból a 10 kg-ot nem éri el, az olyan - bármekkora - hal is megtartható, amellyel a súlyhatár a horgász túllépi / pl. 8 kg keszeg birtokában az esetleg fogott 15 kg-os busát megtarthatja /.
Vendéghorgászok által kifogható halmennyiségek:
Napijeggyel elvihető, 2db méretkorlátozás alá eső békéshal, valamint 1 db ragadozóhal és 5 kilogramm egyéb hal. Nem vihető el az 5 kilogrammnál nagyobb ponty, a 3 kilogrammnál nagyobb süllő és csuka, valamint a 15 kg-nál nagyobb harcsa!
Az "egyéb" gyűjtőszó a méretkorlátozás alá nem eső halfajokra vonatkozik, így busára, a keszegfélékre, ezüstkárászra, stb.. Amíg a zsákmány az e csoportba tartozó halakból a 5 kg-ot nem éri el, az olyan - bármekkora - hal is megtartható, amellyel a súlyhatár a horgász túllépi / pl. 4 kg keszeg birtokában az esetleg fogott 15 kg-os busát megtarthatja /.
A területi engedély, fogási napló vezetése:
Minden horgász köteles az általa kifogott hal kilogrammban mért súlyát ( egy tizedesjegy pontossággal ) a hal fajának megfelelő rovatába, a fogás után, a horgászat folytatása előtt haladéktalanul, a területi engedélybe, fogási naplóba tintával, golyóstollal beírni.
Az "egyéb" kategóriába tartozó halfajok összességét kg-ban a horgászhely elhagyása előtt, de legalább naponta egyszer a területi engedély, fogási napló megfelelő rovatába kell beírni.
Egyéb szabályok:
Tilos a pergető horgászat március 1.-től, április 30.-ig.
A társaság területére törpeharcsa behozatala még csalihalként is tilos.
A tó területén az éves horgászengedéllyel rendelkező tagok a társaság által kiadott névre szóló táblával 1 db jelölt horgászhelyet létesíthetnek és tarthatnak fenn. A jelölt horgászhelytől mért 30 méteres távolságban etetést végezni, horgászni - a rablóhalas horgászat kivételével -a hely fenntartójának engedélye nélkül tilos! A jelölés területén állandó jelleggel legfeljebb 2 db fa kikötő karó helyezhető el.
Jelölt helyek egymástól min. 30 m távolságra létesíthetők, megegyezés esetén ez a távolság lehet kevesebb is.
A társaság a tó területét folyamatosan ellenőrizteti és a jogosulatlanul elhelyezett jelöléseket, kikötőkarókat eltávolíttatja.
A társaság tagja, tárgyévre befizetett támogatásonként legfeljebb 2 darab, a társaság által rendelkezésre bocsátott jelöléssel ellátott csónak tartására jogosult a Kft területén.
A társaság tagjai által bérelt, szigetről, csak a Bérlő beleegyezésével lehet horgászni. A szigetről történő horgászathoz 1 db, a sziget sorszámával ellátott jelölt hely létesíthető, melynek 30 méteres távolságában etetést végezni, horgászni a hely bérlőjének engedélye nélkül tilos!
A vendéghorgászoknak fenntartott szektorokban vendégek jelenléte esetén másoknak tilos horgászni.
Általános tájékoztató:
A horgászat megkezdése előtt a horgásznak rendelkeznie kell érvényes állami és területi horgászjeggyel, valamint tájékozódnia kell a területre vonatkozó speciális szabályokról!
A társaság területén tiltott minden olyan tevékenység, amely a természeti vagy épített környezet megváltoztatásával jár!
A horgászat befejeztével a horgászhelyet, és a csónakot a szeméttől meg kell tisztítani!
A tóban fürödni tilos!
A tavon benzinüzemű robbanómotorral ellátott csónak a horgászok által nem használható.
A vendéghorgász a társaság területén lévő stégeket a bérlő távollétében használhatja.
A társaság területének elhagyásáig az elvitelre szánt halat egészben, fejjel, farokkal együtt, kell tartani, darabolás filézés tilos. A kifogott halat a horgászat befejezése után haltárolóban tartani vagy lekötni tilos!
A horgászhelyet éjszakai horgászat alkalmával jól látható módon folyamatosan ki kell világítani!
A horgászhelytől számított 30 méteren túl biztosítani kell a csónakok akadálymentes közlekedését! Távolra behordott szerelékkel horgászni csak mások zavarása nélkül, a csónakközlekedés akadálymentes biztosításával, valamint a szomszédos horgászhelyek tiszteletben tartásával lehet. Vita esetén a két szomszédos horgászhely távolságának a mértani felezővonalát kell határnak tekinteni.
A jégen tartózkodni, horgászni csak reggel 6 órától este 18 óráig szabad! A jégen tüzet rakni tilos.
A tavon ágakat, bokrokat, fákat letördelni, nádat, a vízi növényzetet irtani szigorúan tilos!
A társaság területén az ellenőrzésre jogosultak által kezdeményezett intézkedéseknek minden ott tartózkodó köteles magát alávetni.
A társaság hatályos rendelkezései megtekinthetők a tóparton vagy a társaság www.poloskeito.hu honlapján.