Új tórekord, óriás harcsafogások a VI. harcsafogó versenyen!
Vasárnap délelőtt befejeződött a Pölöskei Tó Nonprofit Kft. VI. harcsafogó versenye. A színvonalas, 3 napos versenyen 26 csapat vett részt, melyből 17 csapatnak sikerült harcsát fognia. A versenyen 39 darab harcsa került mérlegelésre, amelyek összesen 336,54 kg tömegűek voltak.
A verseny idején kifogott legnagyobb hal néhány dekával maradt el a 70 kg-tól (69,6 kg tömegű volt), amely jelenleg az új tórekord.
A versenyre érkező csapatok számára előzetesen összesen 35 helyet jelöltünk ki, amelyek közül ki – ki kiválaszthatta a számára ideálisnak ígérkező horgászállást. Voltak, akik az időjárás előre jelzés miatt mélyvizes helyet választottak, voltak, akik a szigetes helyben bíztak és voltak, akik inkább a faházas helyeket részesítették előnyben.
A tavalyi győztes helyre (Dubáj sziget) volt a legnagyobb az érdeklődés, három csapat is kiválasztotta, ezért az azon induló csapatot sorsolással kellet kiválasztanunk. A tavalyi győztesek (Rácvárosi Horgászbolt) átengedték a helyet és más helyet választottak, a maradék két csapat közül a szerencse a C&R Catfish csapatának kedvezett.
A verseny kezdete előtt már sok tipp és jóslat elhangzott arra vonatkozóan, hogy merre lesznek a halak és mivel lehet majd megetetni őket. A titkos favoritnak szánt csalijait szinte minden csapat hozta magával, de persze akadtak, akik a verseny előtt álltak neki a helyszínen csalihalazni, bízva a helyi eledel sikerében.
A verseny megkezdése előtt megismerkedtünk a zalai paradicsomos savanyú répalevessel és jóllakottan bocsátottuk helyeikre a versenyzőket.
Az első különdíjra a „leggyorsabban kifogott harcsa” díjára ebben az esztendőben csütörtök 20 óra 24 percig kellett várnunk. Ekkor érkezett a hír a Zavéd Team csapatától, hogy Bödör Tibor megfogta élete első és egyben a verseny első harcsáját is, amely 12,36 kg tömegű volt.
A reggeli fénykép és mérlegelés elkészítéséig az alábbi félig emésztett dolgoktól szabadult meg a „mohó” harcsa.
A második különdíjra a legkisebb harcsa kifogására sem sokat kellett várni ezután. A Vízipók csapata 23 óra körüli időben ejtette el ezt a 0,42 dkg tömegű bajuszost.
A verseny harmadik, a legnagyobb harcsáért járó különdíja a verseny második napján 10 óra 40 perckor kelt el. Az ÓRIÁS a 4. számú faház közeléből a Sárvári Team csapatának horgára akadt mélyvizes területen. A hal kifogásában a szomszédban tartózkodó Tóth Péter és Becze Roland közreműködött. Köszönet érte!
A halat fogó 17 csapat között az alábbi sorrend alakult ki a verseny három napja alatt:
szám | csapatnév | név | kg | pont | db | |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Harcs Ászok Team | Pauló Zsolt | Sáfrány János | 111,7 | 11 370 | 4 |
2. | Sárvári Team | Solymosi Szabolcs | Rodek Attila | 69,6 | 7 010 | 1 |
3. | C & R Catfish Team | Czimmerman Gábor | Baksa Károly | 47,3 | 5 070 | 7 |
4. | Rácvárosi Horgászbolt | Péter Krisztián | Balázs Attila | 32,3 | 3 286 | 1 |
5. | Zavéd Team | Csókási László | Bödör Tibor | 13,9 | 1 490 | 2 |
6. | Kisbalatoni Harcsavadászok | Hézinger Tamás | Hajdina Gábor | 9,42 | 1 142 | 4 |
7. | Schnalzer Team | Schnalzer László | Kult Szabolcs | 9,7 | 1 120 | 3 |
8. | Varga Fejes HH Team | Fejes László | dr. Varga Balázs | 9,36 | 1 086 | 3 |
9. | Ibiza Fishing Team | Závár György | Medvési Lajos | 7,32 | 832 | 2 |
10. | A2 Projekt Team | Bujbáczi Júlia | Bujbáczi Zoltán | 5,94 | 694 | 2 |
11. | Kutas Team | Simon Sándor | Dormány József | 5,44 | 644 | 2 |
12. | Pölöskei Ördögök | Maitz Krisztián | Kolarich Ernő | 3,08 | 408 | 2 |
13. | Harcsadoktorok | Liposics Zalán | dr. Gyarmati Zsolt | 3,4 | 390 | 1 |
14. | Kezdők | Szekeres István | Balázs Dániel | 3 | 350 | 1 |
15. | Harcsabajusz | Galaczi Tamás | Galaczi János | 2,38 | 338 | 2 |
16. | Maglód Team | Potocska György | Óvádi Gábor | 2,28 | 278 | 1 |
17. | Vizipók | Knopf János | ifj. Knopf János | 0,42 | 92 | 1 |
Összesen: | 336,54 | 35 600 | 39 |
Az első helyezett Harcs Ászok Team csapata a tó D-i részén választott magának helyet. Először talán nem teljesen örültek neki, de az első két éjszaka után már nem nagyon cseréltek volna más csapattal. Az első estén sikerült egy 51 kg és egy 10,5 kg tömegű példányt kifogniuk.
A második éjszakán aztán ott folytatták, ahol abbahagyták és egy 47,8 kg tömegű példány mellé még kivarázsoltak egy 2,4 kg tömegűt is. Valamiért ekkor mégsem voltak olyan elégedettek, mert elmondásuk szerint az éjszaka találkoztak egy nagyon-nagyon nagy hallal, amely azonban ezen a pályán és estén erősebbnek bizonyult Náluk.
Második helyezést elérő Sárvári Team a 4. számú faháztól D-i irányban választott helyet magának. A versenyen ugyan egy darab halat könyvelhettek el, de az a közel hetven kiló tömegével a második helyre repítette őket.
A harmadik helyezést a C&R Catfish csapata érte el Dubáj szigetéről. Ők először érkeztek hozzánk, de nem akárhonnan, hanem egyenesen Koós Ferenc harcsa táborából. Az eredményük alapján sikeres kiképzést kaptak harcsafogásból, hiszen az erre a versenyre összeálló győri és csatári fiatalember aligha nevezhető összeszokott párosnak vagy helyismerettel rendelkezőnek. Akik úgy szerezték meg a harmadik helyezést, hogy egyben a legtöbb összesen 7 db halat fogták a verseny alatt.
A Koós Ferenc féle harcsa táborban elsajátított gyakorlati és elméleti ismereteket nagy szorgalommal, azonnal sikerre váltották. Ezúton gratulálunk a „Mesternek” is és kérdezzük, mikor lesz Koós féle harcsatábor Pölöskén is!?
Ebben az évben a negyedik helyet szerezték meg a tavalyi győztesek, a Rácváros csapata. Idén is fogtak azonban jó harcsát, de talán a szerencse most másokat is a szárnyai alá vett. A tavalyi győztes hely átadása miatt azonban a fair play díj mindenképpen az Övék.
A verseny további helyezettjei:
A versenyen kifogott valamennyi hal a mérlegelésüket követően visszahelyezésre került a tóba, hogy minél több horgásztársunknak okozzanak felejthetetlen élményt.
Gratulálunk és köszönet minden résztvevőnek, segítőnek és csapatot kísérő és türelmes feleségnek! Reméljük, 2016-ban ismét lesz lehetőségünk ezt a remek összejövetelt, vagy ahogy többen elnevezték „örömpecát” megrendezni.
Külön köszönet a verseny védnökének Koós Ferencnek, a szponzorainknak az Energo Fish Kft-nek, a Bock Pincészetnek, a Chio Magyarország Kft-nek, az Er-Go Prevent Kft-nek és valamennyi segítőnknek!
Végezetül ne felejtsétek: egy mondás – vagy reménység - járja a horgászok között, miszerint az az idő, amit az ember a horgászattal tölt, nem számít bele a kiszabott életszakaszába!